Répáshuta az Élő Természet...
Kedves Látogatóink!
Szeretettel köszöntöm Répáshuta lakóit, valamint az alkalmi és a visszajáró turistákat, akik csodálatos élményekkel gazdagodhatnak itt, a Bükk-rengeteg szívében, a hegység egyik legmagasabban fekvő lakott területén.
Településünk közösségeként, hagyományos vendégszeretetünkkel továbbra is mindent megteszünk a hozzánk látogatók szolgálatára úgy, mint a község vezetése a folyamatos fejlesztések és a különféle egyéb nyílt programok megvalósítása által.
Büszke vagyok a több nemzetiségű lakosainkra, akik minden körülmények között helytállva, máig is hűek maradtak ősi gyökereikhez, továbbá mindazokra, akik a messze távolba vitték magukkal az egykori üveghuták, mész- és szénégetők, erdészek és vadászok varázslatos világának hírét és dicsőségét.
Örömmel tölt el, hogy egyre több fiatal pár választja éppen ezt a falut családalapítás céljából, hogy ez által a természettel és az itt élő emberekkel békében és biztonságban élhessék mindennapi életüket.
Találkozzunk a Bükkben, ahol Répáshuta az Élő Természet…
Erdős Tamás polgármester
2017.