Nagykontrasztú változat





Helyi hírek    Közérdekű információk    Választás 2024.    Helyi pályázatok

Velká Bukovinka - néptánccsoport


 

A település szlovák nemzetiségi mivoltát a mai napig megőrizte. Ennek bizonyítéka a községben működő „Velká Bukovinka" néptánccsoport, amelyik 1953 óta folyamatosan működik. Tagjai ma már az alapító táncosok gyermekei, unokái.

.

.

Répáshután, már több évtizede, ez az egyetlen ifjúsági szervezet, ami a falu fiataljait összefogja.

Heti két alkalommal tartanak táncpróbát, ahol megismerkedhetnek településük néptánc hagyományaival, nemzetiségi kultúrájukkal, valamint ápolhatják nemzetiségi nyelvüket. Az összejövetelek alkalmával, kitűnő lehetőség nyílik arra is, hogy a fiatalok egy jól működő közösségé szerveződjenek. Jelenleg 12-25 évesek az együttes tagjai, akik valamennyien szlovák nemzetiségiek. A vezetőjük Petőfi Zoltánné, aki 1984-től foglalkozik a helyi fiatalokkal.

.

Az együttes repertoárjában többnyire helyi szlovák táncok, valamint szlovák táncok szerepelnek. A répáshutai táncok koreográfiáját, helyi gyűjtések alapján, Stefan Kocák készítette.

.

.

A csoport a falu szinte minden rendezvényén fellép, de az ország számos településén megrendezett nemzetiségi napokon, fesztiválokon, sőt több alkalommal külföldön is sikeresen vendégszerepelt már.

.

Amatőr együttesünk több mint 10 éve szakmai és baráti kapcsolatban áll a Szlovákiai Vranov városban működő folklór együttessel, valamint Sedliska testvértelepüléssel. 

.

.

Elérhetőség:

Velká Bukovinka Szlovák Nemzetiségi Néptánccsoport

.

Együttes vezetője: Petőfi Zoltánné

. 

3559 Répáshuta, Herman Ottó út 17.

e-mail: pznecsilla@citromail.hu

tel.:20/3636598


Felhasználónév:
Jelszó:























A honlap az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

 
hirdetés szolgáltatók honlaptérkép