Nagykontrasztú változat





Helyi hírek    Közérdekű információk    Választás 2024.    Helyi pályázatok

Pedagógusnapi ünnepi találkozó Bükkszentkereszten!


A pedagógusok nem csak egyszerűen „dolgozók”, hanem elhivatottak, mert ezt a munkát csak teljes odaadással lehet érdemben végezni, nem is beszélve az elmúlt év szakmabeli új kihívásáról, az on-line oktatásról, ami egy merőben új kihívást jelentett településeink pedagógusainak. Ám egyértelműen megállapítható, hogy ők tökéletesen helyt álltak a nehéz időkben is, s ez mindenképpen köszönetet és hálát érdemel, úgy az ifjoncok, mint a szülők és természetesen a térségünk polgármesterei részéről is…

Bükkszentkereszt és Répáshuta vezetősége továbbra is kiváló kapcsolatban működik együtt, ez kiderült a jelen rendezvényen is, amelyen Solymosi Konrád és Erdős Tamás polgármesterek, valamint Telekes Józsefné iskolaigazgató elismerő szavai után nem maradt más hátra, mint az ünnepi lakoma, amelyet hálánk jeléül rendeztünk meg 2021. június 9-én, Bükkszentkereszten.

Köszönjük szépen kedves óvónénik és tanítónénik a további gondoskodó törődést is… 😊




Felhasználónév:
Jelszó:























A honlap az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

 
hirdetés szolgáltatók honlaptérkép